Déli krónika

Ma reggel csodálatos reggelre a ébredtünk vadnai focipályán. Guszti bevállalt egy szabad ég alatti alvást, de mint tudjuk kemény mezőmegyeri csávóról van szó, a többiek sátorban aludtak. Az idő tökéletes volt pillanatok alatt égen voltak a fiúk, a kísérőkocsi alig tudott lépést tartani velük.

A reggeli etap első leszállása Szerencs melletti tarlón történt, ahol pillanatok alatt komoly érdeklődő tömeg kerekedett az ernyők körül.  A két órás repülés nem fárasztotta ki a srácokat, hanem villám utántöltés után újra a levegőben voltak és megcélozták Kisvárdát. Ambiciózusnak tűnt a táv, mert eddig a túra során csak egyszer repültek két távot a pilóták délelőtt folyamán.

A második etap nem volt olyan sima mint az első. Attilát Tomi értesítette rádión 21 km-re Kisvárdától, hogy leállt a motorja. Mivel alkalmas volt a terep a leszállásra, ezért gyorsan leparkoltak ismét egy tarlón. Egy kis szivatós kezelés után a motor újra rendesen működött és további fél óra után Kisvárdán landoltak. A földreérkezés után pár perccel meg is tudták hallgatni a Kossuth Rádió Krónika adását, ahol éppen a tiszteletkörről tudósítottak.

Most húsleves-brassói-velő-máj a tányéron, délután motorszerelés és este még egy szakasz. Tomi már érzi Csaba illatát…

laaaslo névjegye

bla bla
A bejegyzés kategóriája: úton
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.

Déli krónika bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Névtelen szerint:

    B.csaba- éppen kellemes, barátságos, jó illatú arcát mutatja….:))))…..Kitartást…..

  2. Tamás Takács szerint:

    Sziasztok viharsarki madarak ! Gratulálok és még egy páran …! Ha érkezem lepiázzuk :)
    Egy kis történelmet írtatok…..!

Kommentelj!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s